![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/barangoló-eredfejl-900x436.jpg)
A zárvatartás ellenére a múzeum munkatársai az ünnepi időszakban is igyekeztek egy kis kulturális, aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosítani Kunszentmárton lakosságának.
December 23-án indult a Kunszentmártoni barangoló című menetleveles kvízjátékunk, melyre 19 csapat regisztrált. A közel három hét alatt végül 13 csapat küldte be megfejtéseit 2021. január 11-ig. A résztvevőknek le kellett tölteniük egy menetlevelet és hozzá egy térképet, majd indulhattak is a 10 megadott helyszínre. Az egyes állomásokon egy-egy betűt kellett megtalálniuk, amik az utolsó állomás helyszínét adták ki. A betűket különböző feladványok rejtették, melyek között volt könnyebb, például egy eszperente meghatározásból, vagy egy versikéből kellett rájönni a keresett szóra, melynek egy betűjére volt szükség. Aztán volt nehezebb, időigényesebb feladvány, mint a könyvtári kódfejtés, ahol egy könyv segítségével kellett dekódolni egy üzenetet, melynek a betűit egy 3 tagú számsor rejtette oly módon, hogy az első az oldalszámot, a második a sort a harmadik pedig a betű helyét jelölte a sorban. Az utolsó állomás feladatmegoldásához pedig egy kicsit vállalkozó kedvűnek és kreatívnak kellett lenni, ott a feladat az volt, hogy egy általunk megadott 1930-as évekből való Kunszentmártonban készült családi fotót kellett újraalkotniuk a játékosoknak.
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/IMG_0034-2-900x660.jpg)
Az újraalkotott beérkezett képeket egy háromtagú zsűri (Harangozóné Tóth Éva, Hegedűs Krisztián, Pusztai Gabriella) bírálta és állított fel sorrendet közöttük, melyek végül pontszámok formájában adódtak hozzá a feladatok pontjaihoz.
Mindezek alapján a következő eredménnyel zárult a játék:
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/eredmények-900x363.jpg)
I. helyezett: Fazekas Ádám (Adam’s Family); nyereménye 30.000 Ft értékű vásárlási utalvány és 20.000 FT értékű tárgyi ajándék
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/első-helyezett-900x600.jpg)
II. helyezett: Goller Imola (Karantén kalandorok); nyereménye 20.000 Ft értékű vásárlási utalvány
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/KK_10_Feladat_fekete_fehér2-900x676.jpg)
III. helyezett: Vass Zoltánné Tasi Gabriella (VASSAKARAT); nyereménye 10.000 Ft értékű vásárlási utalvány
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/Vassakarat_Téli-kirándulás-900x675.jpg)
A kreatív feladat zsűrije különdíjat ítélt az egyedi módon újraalkotott képért Hegyi Edit (Csipet csapat) számára.
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/különdíjas-900x674.jpg)
Gratulálunk minden kedves játékosnak a kitartó munkájukért és külön gratulálunk a nyerteseknek elért eredményeikért. A résztvevők pozitív visszajelzései ösztönzőleg hatottak ránk, így tervezzük, hogy hasonló megmérettetésekkel fogjuk még aktivizálni Kunszentmárton lakosságát. Tartsanak velünk legközelebb is!
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/díjazottak-900x600.jpg)
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/DSC_0582-900x600.jpg)
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/DSC_0584-900x600.jpg)
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/DSC_0587-900x600.jpg)
További beküldött újraalkotott képek:
Dr. Tornyi Sándorné, Detektívek
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/IMG_20201226_150005-900x675.jpg)
Komlós Péter, KOKU
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/received_781158559279745-900x675.jpeg)
Kovács Adrienn, Törpék
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/barangolotorpek.jpg)
Szűcs Borbála, Szűcsék
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/IMG_20210102_153840-706x1024.jpg)
Turi Lilla, Csillogó motor
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/IMG_1031-900x675.jpg)
Czakó Ferenc, Teknősök
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/20210101_121226-462x1024.jpg)
Imre Nikolett, Bari brigád
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/image0-900x675.jpeg)
Nálhi György, Dinó család
![](http://kunszentimuzeum.hu/wp-content/uploads/2021/02/DÍNÓ-CSALÁD-KÉP-900x737.jpg)