KÉZMŰVESEKazallando

Bozsik Kálmán fazekasmester

(1872–1959. június 9.)

A kunszentmártoni fazekasság legszebb és legvirágzóbb korszaka Bozsik Kálmán nevéhez fűződik. A később oly elismert és népszerű mester 1872-ben született s korán árvaságra jutott. Bár a mesterséget nevelőapjától, Kegyes Balázs fazekastól kezdte tanulni, munkáin egyértelműen Badár Balázs, későbbi tanítómesterének hatása érezhető.

Bozsik Kálmán 1895-ben nyitotta meg műhelyét a Kerületiház utcában. Eleinte egyedül, majd két fiával dolgozott, s tanulókat ugyancsak foglalkoztatott a kerámiák készítésénél. Munkái nemcsak a Tiszazugban váltak ismertté. Díszedényei bejárták Los Angelest, New Yorkot, Chicagót, Stockholmot, Rómát, Milánót, Amsterdamot, Párizst, Brüsszelt. Európa különböző országaiból kapott megrendeléseket a hazai igényeken kívül. Hétköznapi használatra szánt edényeiket főként a piacon értékesítették.

Id. Bozsik Kálmán fazekasmestert Badár Balázs méltó utódjának tekinthetjük, aki magas színvonalon vitte tovább a mestertől tanult technikai tudást, szín- és motívumvilágot, s azon túllépve képes volt azt gazdagítani, s létrehozni egyéni stílusát.

Lásd: KIADVÁNYAINK, JELES KUNSZENTMÁRTONIAK

Jauernik Miklós rézműves mester

(1911–1998)

Jauernik Miklós édesapja Jauernik Károly 1895-ben nyitotta meg rézműves műhelyét Kunszentmártonban. Három fia (Ferenc 1899. okóber 9.–1974. április 27., Károly 1901. szeptember 24.–1977. február 14., Miklós) szintén magas színvonalú mesterségbeli tudással folytatta a rézművességet. A legkisebb fiú, Miklós 1911. június 13-án született Cibakházán.     A polgári iskolát Kunszentmártonban végezte, de az ipari iskolát édesapja halála miatt abba kellett hagynia. A rézművesség fogásait két bátyjától tanulta, akik jóval idősebbek voltak nála. Mesterré csak 1932-ben lett, s már a következő évben be kellett vonulnia katonának. 1945-ben házasságot kötött Hegedűs Máriával, aki női szabónak tanult. A kunszentmártoni műhely közben folyamatosan működött. Jauernik Miklós ekkor Cibakházán lakott, s innen járt haza dolgozni. 1953-tól öt éven át a cibakházi szeszfőzde javításait végezte. Két fiútestvére halála után a szerszámokban kivételesen gazdag műhely Miklósra szállt. Ezt a ritka ipartörténeti kincset adta át a Jauernik család 1996-ban a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumnak.

Jauernik Miklós 87 évesen, 1998. június 26-án hunyt el a szentesi kórházban, szülőhelyén, a cibakházi temetőben nyugszik. Vele az egyik legősibb fémműves szakma utolsó képviselőjét temettük el a Tiszazug térségében.

Lásd: KIADVÁNYAINK, JELES KUNSZENTMÁRTONIAK

Nagy Sándor cukrászmester

(1885–1958)

Nagy Sándor 1885-ben Kunszentmártonban született. Két leánytestvére után ő volt a harmadik gyermek. Hat elemi iskolai osztályt végzett, majd Zsibrita Mátyás mézeskalács-bábosnál inaskodott. Nagy Sándor nem elégedett meg mestere tudásával, évekig vándorolt, míg megtanulta a torta, a linzer, a cukorka, a grillázs stb. készítését. Későbbi sokoldalúsága a mesterségben ennek köszönhető.

1909 végén üzletet nyitott a Zsinór úton. Műhelye a Deák Ferenc utcában volt. Segítője és társa Vígh Ida lett, akit 1911-ben vett feleségül. Ettől kezdve ő szolgált ki az üzletben. Nagy Sándort 1914-ben vitték el katonának. 1918-ban hazajött, s a műhelyt rögtön az üzlet mellé telepítette. Cukrászdája egyre népszerűbbé vált a helyi lakosok és a Tiszazugban élők körében.

Nagy Sándor a kunszentmártoni iparosok között nagy tekintélyt szerzett szakmai tudásával, s az igen jól jövedelmező üzlettel. Tagja volt az Ipartestületnek, alapító dísztagja az Iparoskörnek, a  Kereskedelmi Kör pártoló tagként, a Polgári Iskola alapító tagként tarthatta számon. Nagy Sándor 1942 februárjában vonult nyugalomba, és átadta üzletét sógorának, Vígh Istvánnak. 1958. augusztus 14-én, 73 éves korában halt meg Kunszentmártonban.

Lásd: KIADVÁNYAINK, JELES KUNSZENTMÁRTONIAK

Parti József szűcsmester

(1925–1996)

1925. február 11-én született a Hajdú megyei Nagyrábén. Öt testvérével együtt parasztcsaládban nőtt fel. Édesapja nagyon jól értett a bőrkikészítéshez. Parti József már egészen fiatalon, nyolc éves korában, édesapja irányítása alatt megismerkedett a nyúl- a báránybőr kikészítésével. 1937-ben négy évre szegődött inasnak Hódmezővásárhelyre Teleki Béla szűcsmesterhez. Másodéves korában a mesterrel együtt készített hímzett subája a lipcsei kiállításon (1938) aranyérmet nyert. Mestervizsgáját 21 évesen a szegedi Ipari Kamaránál tette le. 1946. november 30-án megnősült. 1957. február 7-től dolgozott iparosként a Pozsonyi majd a Szabadság utcában. 1968-tól készítettek műhelyében hímzett subákat, irhakabátokat, mellényeket kunsági, hajdúsági motívumokkal, saját ötletekkel gazdagítva a díszítést. Szolnok várossá nyilvánításának 900. évfordulójára gazdagon hímzett subát készített.

Számtalan elismerés, díj kísérte munkáját. A Pécsi Bőripari Kiállításon 1978-ban aranyérmet nyert. 1980-ban megkapta a Budapesti Nemzetközi Vásár nagydíját.

1985-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát adták át neki.

1996. szeptember 2-án halt meg szívinfarktusban, a műhely közepén bőrválogatás közben. A kunszentmártoni Felső temetőben nyugszik.

Lásd: KIADVÁNYAINK, JELES KUNSZENTMÁRTONIAK

Ifj. Pásztor János szűcsmester

(1950–2002)

A Pásztor családban a „bőrös szakma” negyedik generációját ifj. Pásztor János képviselte az elmúlt harmincöt évben. 1968-ban tette le mestervizsgáját. Mellette felesége Hegedűs Ilona segédkezett 1969-es házasságkötésük után, aki varrt, hímezte a nagykunsági, alföldi motívumokat. Édesapjával közös műhelyt tartottak fenn, bár ifj. Pásztor János már divat-szűcstermékeket is készített. Mindketten fontos szerepet játszottak a település iparostársadalmában. Id. Pásztor Jánost fia váltotta fel a KIOSZ vezetőségi tagságában, aki az 1980-as években tanácstagként aktív közéleti tevékenységet folytatott.

Ifj. Pásztor János a Népművészeti Egyesület tagja volt, s számtalan kiállításon vett részt. Díjat nyert a frankfurti Handwerk ’98, a Chemnitzi, az Esztergom 2000 kiállításon. Subái, szűrjei, hímzett mellényei többek között a szolnoki Damjanich, a szigetvári Zrínyi Múzeumban láthatóak.

A Pásztor család utolsó szűcsmestere Kunszentmártonban hunyt el 2002. szeptember 2-án.

Lásd: KIADVÁNYAINK, JELES KUNSZENTMÁRTONIAK

Sáray Szabó Albert fényképész

(1869–1956)

Sáray Szabó Albert 1869. augusztus 14-én született Békésszentandráson. Fiatal koráról szinte semmit sem tudunk. 1890 körül báró Harkányi uradalmába került, ahol hat évig kulcsárként alkalmazták. Ezt követően tanulta ki a fényképész mesterséget. 1896-ban már segédként dolgozott Szolnok legismertebb fényképészénél, Szigety Henriknél. Mestere szakmai tudását bizonyítja, hogy 1903-ban József főherceg udvari fényképésze lett.

Sáray 1897-ben szabadult fel, s 1898-ban kezdte az ipart. 1899-ben feleségül vette Kézsmárki Erzsébetet. Első műhelye a piactéren volt, majd a főutcára költözött át a mai művelődési ház helyére. A humoráról is jól ismert fényképész gyorsan közkedveltté vált. 1924-től Bethlen Gábor utcai házánál építette fel új műtermét, mely 1927-ben nyílt meg. A mester élete végéig itt dolgozott. 1956-ban távozott felesége után, 87 éves korában. Sírja a Felső temetőben található.

Hagyatéka, a kunszentmártoni múzeumban található fényképei és mintegy 8000 db üvegnegatívja a helytörténészek, néprajzkutatók, antropológusok, vallás- és fotótörténészek számára pótolhatatlan kincset jelentenek.

Lásd: KIADVÁNYAINK, JELES KUNSZENTMÁRTONIAK

Szűcs Imre cipészmester

(1921–2008)

A mester 1921. december 14-én született Kunszentmártonban. Édesapja már gyermekkorában komoly balesetet szenvedett, s egyik lábát nem tudta használni. Nem sok lehetősége volt tehát a továbbtanuláskor a szakma kiválasztásánál: így lett cipész. A legidősebb fiúként már 12 évesen a család fenntartója lett.

A négy keserves tanulóév alatt sokszor még a havi egy pengő hetven fillér biztosítási pénzt sem tudta kifizetni. „A tíz- húszfilléres borravalókból szedtem össze a pénzt, amelyet tehetősebb családoktól kaptam. Nagyon nehéz volt. Édesapám öreg kaptafáit árultam a piacon, egy párat 40 fillérért. A gyerekek, a komák csúfoltak: „a tönkrement cipész”. Végül mestere segített a fiatal fiún és kitűnő tanulmányaira, példás magatartására tekintettel kifizette a biztosítást. Szűcs Imre kitűnő eredménnyel szabadult fel, s már ekkor elismerő oklevelet kapott a debreceni kereskedelmi és iparkamarától. Mintegy 70 cipészmester lehetett akkoriban Kunszentmártonban, az 5-6 papucsos és 5-6 csizmadia mellett.

26 évesen nősült meg és két gyermeke született. 13 éven át vezette saját cipészműhelyét. l960. január 1-én lépett be a cipész szövetkezetbe, de 1961 szeptemberében már a martfűi Tisza Cipőgyár alkalmazta. 22 évet töltött cipészként Martfűn. Háromszoros kiváló dolgozóként ment nyugdíjba.

Talmácsi Károly cukrászmester

(1918–1994)

1918. június 14-én született Kunszentmártonban. Négy elemi és négy polgári iskolát végzett Kunszentmártonban. Nagy Sándor cukrászmester 1932-ben vette fel tanulónak. Segédként, majd vezető segédként is Nagy Sándornál dolgozott.

1937 és 1940 között évente 3-4 hónapot tanult neves mestereknél Budapesten, Bécsben, Komáromban. Nagy Sándor mindig visszavette, és örült az új recepteknek és mesterfogásoknak. 1940. június 4-én mestervizsgázott Debrecenben, majd ipart váltott.

1942. április 5-én cukrászdát nyitott Kunszentmártonban, a Kossuth u. 24. szám alatt. Feleségével, Csík Máriával két fiúgyermeket neveltek. Mindkettő cukrász lett. 1948-ban áthelyezte cukrászdáját a Kossuth u. 30. szám alatti házába. 1951-ben az államosítás során bezárták üzletét, elvették berendezését. 1954-ig a kunszentmártoni ÁFÉSZ cukrászüzemét vezette, majd ipart váltott, üzletét azonban nem kapta vissza. 1958-ig piacokon, azután az 1958-ban visszavásárolt, Kossuth u. 24. sz. alatti régi üzletében árulta termékeit. 1970-re az egész ház korszerű cukrászüzemmé fejlődött, amely kisebb-nagyobb átalakításokkal jelenleg is üzemel, fia Talmácsi József cukrászmester vezetésével.

1994. május 27-én Kunszentmártonban bekövetkezett haláláig mindig bejárt a műhelybe és erejéhez mérten, illetve tapasztalatával segítette a munkát.

Lásd: KIADVÁNYAINK, JELES KUNSZENTMÁRTONIAK