Szaszkó Károly

Szaszkó Károly pékmester

pékmester

  • 5440 Kunszentmárton, Alkotmány u. 44/a
    +36 56 461 479
    +36 70 771 90 74
    szaszko4@freemail.hu

A Szaszkó pékséget id. Szaszkó Károly alapította 1972-ben. Az iparváltáshoz akkor még kötelező mestervizsga letétele után a Hunyadi utcai Mészáros-féle pékségben eleinte egyedül, majd később feleségével dolgozott három évig. 1975-ben sikerült saját pékséget építeni családi házuk udvarán az Alkotmány utcában, ami azóta is üzemel. A téglából épített ún. magyar kemencében zömében 2-3 kilós cipókat, vekniket sütöttek, időnként tepertős bodagot. A pékség – amikor már lehetőség nyílt rá – az elsők között kezdett boltokba kenyeret kiszállítani. Az 1994-2002 közötti időszak az átalakítások és a modernizálás jegyében telt. A korszerű gépek beszerzése után megkezdhették a finom pékáru gyártását is.

A céget öt éve vezetem, immár Kft formában. A mestervizsga 2003-as elnyerése óta fontos lépésnek tartom a HACCP rendszer bevezetését, és mintaboltom megnyitását 2009-ben a pékség udvarán. A pékség időnként részt vesz szakmai rendezvényeken, kiállításokon is. 2000-ben a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumban megnyitott cukrász kiállításhoz kapcsolódóan különféle tiroli rétesekkel mutatkoztunk be.