A szitások a háztartásokban és a malmokban használt szitákat készítették. A szakma fellendülését a 19. század második felének virágzó gabonatermelése segítette, mely a kenyér és süteményfogyasztás növekedésével járt.
Szabó András és Szabó Andrásné szitásmesterek műhelye a Széchenyi utcában állt. Berendezését kezdetben egy szövőszék és a szükséges szerszámok jelentették. Az 1930-as években viszont már hat szövőszéken dolgoztak, s külön helyiségben, állították a szitákat. A két mester mellett betanított munkásként 4-6 lány szőtte a szitaszövetet, és 2-3 férfisegéd állította a kérget. Az ún. „állítókból” kevesebbre volt szükség, mert ez a munka gyorsabban haladt, mint a szövés (egy nap 30 db is elkészült). A késztermékek mellett komoly feladatot jelentettek a javítások, mivel a lyukas fenék helyett a jó kéregre még egy újat lehetett húzni.
A ló sörényéből nem csupán keféket készítettek, hiszen a hagyományos szitaszövet anyaga is lószőr volt. A szőrt pirosra, sárgára festették, s gyakran kockásra szőtték.
A műhelyben a lószőr alapanyagok és a színesre szőtt késztermékek is megtapinthatóak!
