Régi mesterségek – Tovább élő hagyományok

Csoóri Sándor Program

A Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum évtizedek óta gyűjti, őrzi, kiállítja és népszerűsíti a hagyományos népi mesterségek emlékeit. Állandó kiállításunk és múzeumpedagógiai tevékenységünk révén fontos feladatunknak tekintjük a helyi kézműves hagyományok megismertetését és továbbadását.

A Csoóri Sándor Program CSSP-SZ-25-0050 keretében megvalósuló tárgyalkotó műhelyeink célja az volt, hogy a résztvevők gyakorlati, élményszerű foglalkozásokon keresztül ismerkedjenek meg a hagyományos kézműves technikákkal, valamint az így megszerzett tudást múzeumpedagógiai munkánkba is beépítsük.

A foglalkozások során a résztvevők felfedezték a bőr sokoldalú felhasználási lehetőségeit, és saját kezűleg készítettek bőr karkötőket. Emellett kipróbálták a nemezelés, a szövés és az agyagozás különböző technikáit, miközben közvetlen tapasztalatokat szereztek az alapanyagok tulajdonságairól és a kézműves alkotómunka folyamatáról.

Az agyagozáshoz kapcsolódóan előadást hallgattak meg Bozsik Kálmán kunszentmártoni fazekasmester életéről, munkásságáról és alkotásairól. Ennek köszönhetően a gyakorlati tevékenység mellett a helyi fazekasság múltjával és kulturális örökségünk egy jelentős részével is megismerkedhettek.

A közös alkotás során fejlődött a résztvevők kreativitása, kézügyessége és önálló alkotókészsége. A program hozzájárult ahhoz, hogy a hagyományos mesterségek ne csupán a múzeumi gyűjtemények tárgyaiként jelenjenek meg, hanem személyes élményeken és saját készítésű alkotásokon keresztül is közelebb kerüljenek a fiatalabb generációkhoz.

A tárgyalkotó műhelyek megvalósításával egyaránt szolgáltuk Kunszentmárton és térsége kézműves hagyományainak megőrzését, a helyi kulturális örökség megismertetését és a hagyományos mesterségek tudásának továbbadását.